Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány

 További képek

Tünde 2011-es születésű, fehér keverék szuka kutya, szilveszter után, január harmadikán fogadtuk be, az itteni faluban vert tanyát. Telefonhívást kaptunk, hogy már napok óta egy bokor tövében kuporgott. Mint kiderült beteg volt, fertőző kullancs volt benne, babéziában szenvedett, de szerencsére sikerült kigyógyítani belőle. Emberekhez nagyon kedves, bújós, igényli a szeretetet, azonban kutyákkal domináns, így egyedüli kedvencnek ajánljuk. A telet nehezen bírja, amolyan vacogósan fázós kutyus, ezért szeretnénk, ha lakásban élhetne. Chip volt benne, így kiderült, hogy korábban is bent élt, azonban előző gazdája lemondott róla, úgy döntött a továbbiakban nem szeretné megtartani Tündét. Ő azóta is várja új gazdáját, aki már élete végéig gondoskodik róla, nem hagyja el és vigyáz rá.

Tünde oltva, chipezve, ivartalanítva, szívféreg szűrővizsgálattal várja a telefonhívást, melyben végre róla érdeklődnek.

 Vissza